„Már megin’ ez a depresszió”

Borbély Szilárd, Darvasi László, valamint Rutkai Bori és a Specko Jedno a Bizottság-kiállítás irodalmi és zenei programsorozatán pénteken

Október 7-én, pénteken 19 órakor Rutkai Bori és a Specko Jedno minden bizonnyal korántsem depressziós Bizottság-feldolgozásával kezdődik az est a Műcsarnok apszisában. Lévai Balázs eheti költő, író vendégei Borbély Szilárd, az utóbbi évek talán legkatartikusabb – egy tragédiát feldolgozó – verseskötetének szerzője, valamint a magyar próza „könnymutatványosa”, Darvasi László. Mit indít be ennek a két költőnek a képzeletében a Bizottság zenekar először Kecskés Kriszta vendégszereplésével előadott száma? Hogy látják ők a Bizottságot és a 80-as éveket?

A program végén Rutkai Bori és a Specko Jedno játszik a közönségnek zeneileg folyamatosan változó, intenzív, szórakoztató és költői repertoárjukból.

 

 

Válladra omlik lassan hangtalan / egy évtized a borzalmak havából / a szív nem érez semmit önmagából / mert nincs is benne semmi / csak anyag / izmok kötegbe fonva / mint a haj” – írja a Halotti pompa alkotója, Borbély Szilárd. Felolvasótársa „a Borgognoni-féle szomorúság” és egyéb szomorúságfajták titkának ismerője, Darvasi László, akinek alteregója, Szív Ernő tárcáiban bármi megtörténhet: „Bizonyos csillagvirágos éjszakákon gitározások szellős hullámveréseit lebegteti át a szél a túlsó partról. Hohó, ez meg Arany János bácsi. Aki, ugye, a Margitszigeten lakott, és szeretett gitározni, mint Jimi Hendrix. Mondjuk másfélét játszott, és nyelvvel sem pengetett, vagy nem törte össze a hangszert, nem égette el a színpadon, nem ugrált rajta, állj, állj, történet, kérdezném, biztos, hogy nem törte össze azt a gitárt egyszer sem?! / Szétveri a kapcsos kis könyvével. / Rohadt gitár, a kurva anyádat, te gitár, hogy mennél a fenébe, művészet, írói mesterség; jó, abbahagyom ezt!”

 

Specko Jedno őse hét évvel ezelőtt jött létre, de jelenlegi felállásban három éve működik a zenekar. A funk és jazz, a blues és a tangó, a rap és a sanzon fonódik össze Rutkai Bori bölcs humorú, festészeti munkáival „rokonértelmű” szövegeivel, amit az élő show adta elemek – a játékos és változatos ének- és táncstílus, a sugalmazott konferanszok és a laza kommunikáció a közönséggel – tesznek egyedivé.

 

A zenekar tagjai: Rutkai Bori – ének, szövegek, Dudás Zsombor – dob, Mizsei Zoltán – keyboard, Németh Csaba – ütőhangszerek, Szerető Dániel – basszusgitár, Szesztay Dávid – gitár

 

sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor

 

A programok a kiállításra szóló belépőjegyek megvásárlásával látogathatók, de kedvezményes árú bérlet is váltható a sorozatra.


Egy igaz „filmcsináló”

Szirtes András kedden a Bizottság-kiállítás filmprogramján a Műcsarnokban

Szirtes András filmesként mindent másképp csinál, mint ahogy a filmesek általában szokták. Nem szereti, ha filmrendezőnek hívják, és nem bánja, ha ósdi a kamerája és a lejárt szavatosságú film hibás terméket produkál. Maga forgalmazza filmjeit, melyek vetítésén gyakran mozigépészként találkozhatunk vele. Saját lányáról forgatott munkája bevallása szerint a Big Brother mintájára született. Készített fiktív riportot, melyben végig egy arcot látunk félközeliben – Halász Pétert Sade márkiként. A film születésének 100. évfordulóján kézi kurblis kamerával járta végig a Lumière testvérek által forgatott filmek helyszíneit, majd a saját maga előhívta filmeket kocsmákban, falusi kerthelyiségekben, régi mozikban mutatta be, szintén kézi vetítővel.

Október 4-én 18 órától A pronuma bolyok története című filmjét mutatjuk be a Műcsarnokban. A vetítés utáni beszélgetésen talán azt is megtudhatjuk tőle, hogy a film 1983-as bemutatóján az Egyetemi Színpadon, miért volt jelen két élő gepárd.

 

A film hat ember pantomimban előadott története a 80-as évek elejének abszurd világáról. A laza szerkezetű kísérleti film, amely tekinthető szekvenciákból építkező novellafüzérnek is, a 80-as évtizedben felnőtté váló nemzedék identitás- és helyzetzavarának lenyomata. Megjelennek benne a rég várt gepárdok, valamint a néhai Papp Tamás (a Spions dokumentátora) és Menyhárt Jenő (Európa Kiadó).

 

Szereplők: Szirtes András, Lukáts Andor, Halász István, Murányi Sándor, Pap Tamás, Vámos Zoltán, Steiner Villő, Menyhárt Jenő, Gecser Lujza. Zene: Menyhárt Jenő.

 

Sorozatszerkesztő: Dér András

 

A sorozatra bérlet is váltható, mellyel a vetítéseket megelőzően a kiállítás is látogatható!


Fagottmártás

Szombaton Molnár Krisztina Rita költő várja a gyerekeket és a felnőtteket a Tíz hét – tíz szó – tíz terem családi programsorozat keretében a Műcsarnokban

Szó vagy festészet? Szó ÉS festészet! Vagyis: hogyan születik a festményvers?

Melyik a kedvenc festménye a Westernbárányoknak, a Kanálfodrásznak és a Hangyarégésznek?

Az Odüsszeusz és a szirének? A Mi ez? Mákostészta? Vagy az Ez lopta el a macskát?

 

Október első napján, szombaton 10 és 12 óra között a Bizottság-kiállításra érekzők Molnár Krisztina Rita költővel közösen nézhetnek bele a Vidéki kaleidoszkóp-ba. Ha megtörténik a varázslat, eddig soha nem hallott szavak születnek, és kiderül, kicsoda Tollas dac, abánatindián, mi is a párnamező, az esőszellem, a borsos földigiliszta és a kiflihaj, milyen is a szirénzöld, a kagylótajték és a fűfekete. A szavak segítségével pedig megszületnek a festményversek…

 

 

A programsorozat, mely a Bizottság zenekar dalszövegeiből kiválasztott egy-egy szó köré szerveződik, a kiállítás nyitva tartása alatt minden szombat délelőtt folytatódik, hétről hétre másik teremben, különböző művészeti ágak és műfajok területén működő szakemberek vezetésével. A résztvevő gyerekek, családok a felkért képzőművészek, színészek, írók, zenészek, táncosok, rendezők, énekesek, előadók irányításával játszhatnak, zenélhetnek, festhetnek, rajzolhatnak, írhatnak vagy táncolhatnak a kiállítótermekben. Így, aki valamennyi alkalommal részt vesz a sorozaton, más és más nézőpontból járhatja végig a kiállítást.

 

A múzeumpedagógiai programsorozatra gyermekek számára bérlet is váltható (4000 Ft), mely tartalmazza a felnőtt kísérő részvételét is.


Gyapjúnaplemente

Drámajátékos kalandozás a Bizottság erdejében

Szombaton folytatódik a Tíz hét – tíz szó – tíz terem családi programsorozat

Ki vagy te? És ki vagyok én? És kik ezek a furcsa lények itt körülöttünk? Hangyarégész? Kútapáca? Barkácskutya? És mi történik, ha találkozunk? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Bizottság-kiállítás családi programjának résztvevői szeptember 24-én, szombaton 10-től 12 óráigZáhonyi Enikő, énekes, színész, drámapedagógus kíséretében – sok játékkal, sok nevetéssel, sok figyelemmel. Figyelj magadra és másokra, játssz a gondolataiddal, érzéseiddel, fantáziáddal és a tárgyakkal! Mert a játék gyönyörű, mint egy kacagó bajazzo!

 

A programsorozat, mely a Bizottság zenekar dalszövegeiből kiválasztott egy-egy szó köré szerveződik, a kiállítás nyitva tartása alatt minden szombat délelőtt folytatódik, hétről hétre másik teremben, különböző művészeti ágak és műfajok területén működő szakemberek vezetésével. A résztvevő gyerekek, családok a felkért képzőművészek, színészek, írók, zenészek, táncosok, rendezők, énekesek, előadók irányításával játszhatnak, zenélhetnek, festhetnek, rajzolhatnak, írhatnak vagy táncolhatnak a kiállítótermekben. Így, aki valamennyi alkalommal részt vesz a sorozaton, más és más nézőpontból járhatja végig a kiállítást.

 

A múzeumpedagógiai programsorozatra gyermekek számára bérlet is váltható (4000 Ft), mely tartalmazza a felnőtt kísérő részvételét is.



Temesi Ferenc

Tudom, hogy mi az ábra

Bestia bestia látlak

Szeptember 23-án, pénteken 19 órától ismét beköltözik az irodalom és a zene a Műcsarnok apszisába, ahol meghívott költők és zenekarok tolmácsolják a Bizottság műveit.
Vendégek: Szkárosi Endre
intermediális művész, költő, művészeti író, performer és Temesi Ferenc író, műfordító
Zenekar: Kettős Tamás és a Vadszamarak
Időpont: 2011. szeptember 23.  (péntek) 19 óra


Oldalak