„Lehetnék én is kamikaze”

Irodalmi és zenei program a mínusz egyedik napon

Szeptember 1-jén 19 órától – kivételesen ingyenesen – Krasznahorkai László és Tolnai Ottó a Már megint itt van a szerelem című Bizottság-számhoz kapcsolódó szövegeiket olvassák fel. Az estet a Pop Ivan koncertje zárja.

 

 „Ez az ember sírva jár, senki se tudja, miért. Van, aki azt hiszi, vesztett szerelmeit siratja, amelyek oly makacsul döngnek körülöttünk, fonográfszóval, a tengerparton. (…) Van, aki álmáról hallotta beszélni, félálma iszonyú látomásairól, gyötrő képeiről a szeretetnek. Megszoktuk már, megbízható, nyugodt, csak épp hogy szakadatlan sírva jár, mint a folyóparti fűz, amelyet vonatból pillant meg az ember lidérces álmoktól zavaros hajnalokon” – írja Krasznahorkai László fe Lugossy László kiállítása kapcsán. Krasznahorkai László író, akinek a Sátántangó című regényéből készült Tarr Béla-filmben maga fe Lugossy is játszott és a délvidéki költő, képzőművészeti esszék írója, Tolnai Ottó az est főszereplője, a hívómondat pedig a Szerelem című A. E. Bizottság-dal örökzöld sora, amelyre kiválóan rímel a Tolnai-vers: „ne félj / én is félek: szerelmes versek írása közben mindig fél a költő”.

 

A Pop Ivan zenéjét, amelyben az avantgarde jazz, a balkáni és egyéb népzenék, a rock, a kortárs és modern zene legkülönbözőbb elemei kavarognak, saját meghatározásuk szerint „meditatív dallamok és lélekrázó zajok, tánc és szenvedés” jellemzik.

A zenekar tagjai: Bujdosó János – gitár, Hevesi Nándor – basszusgitár, Abbas Murad – harsona, Vereb Szabolcs – tenorszaxofon, Horváth László – trombita, hangdoboz, Németh Csaba – dob.

Huszonnégy kitűnő magyar író a kiállítás irodalmi programsorozatában – már szeptember 1-től